2012. július 29., vasárnap

Nem működő tűk esete és nyári szünet

Jól eltűntem, pedig év elején elhatároztam, hogy rendszeresen fogok írogatni, de ez sajna nem jött össze... Egyrészt nemigazán tudtam volna mit mutatni. Ebben az évben szinte alig hímeztem valamit. Az újrakezdett kötögetésem is háttérbe szorult. Azt meg kell jegyeznem, hogy nem egészen azért, mert egyáltalán nem lett volna rá időm, hanem valahogy nem volt kedvem sem hozzá, nem volt meg a kellő ihlet, vagy nem is tudom mi. Ezért nem működtek az én tűim.
Így hát írni sem írtam, mivel úgy voltam vele, hogy ezt a blogot leginkább a keresztszemezős ténykedésemnek szántam, de e téren nem igazán történt velem érdekes...
Azért a megkezdett egyiptomi készletem needlebook részének hímzésével elkészültem:
 
 
Elkészült a csipkekendőm is:


Az Amelie tavaszi számából készült (Ercsu kendő). A fonalválasztás nem volt túl profi, de fehér kendőt szerettem volna, és a készletemből megfelelő vastagságúnak és mennyiségűnek ez az egyszerű magyar Ágnes fonal tűnt. Kb. 8 dkg-t használtam az elkészítéshez (Fonalfaló részeként).
Az a helyzet, hogy arra már nem is emlékszem hányas tűvel kötöttem, talál 5-össel (elég régen befejeztem, és hát ugye 40 évesen már nem mindenre emlékszik az ember).

Az utolsó jelentkezésem óta jó sok minden történt. Befejeződött a suli. Tomi már nem alsós, Zsombi is túl van a másodikon. Időközben a nyári szünetből is jó sok eltelt.


Jártunk a Barlangfürdőben (gyerekes miskolci révén ezt idén sem hagyhattuk ki.)

Túl vagyunk a nyaraláson is. A változatosság kedvéért időn is Csopakon nyaraltunk, mivel a tavalyi nyaralás óta szinte minden nap emlegettük ezt a kedves helyet.








Visszatérve a tűimre. Most megint ott tartok, hogy hetek óta nem volt sem hímző, sem kötőtű a kezemben, és furcsa, de megkezdett köteményem, hímzésem sincs. A horgolótűket időnként előszedem, próbálkozásaim is voltak, még nem jutottam a végső választáshoz, így mindegyik bontással végezte. Most viszont hétfőtől két hétig újból szabin leszek, és mindenképpen ténykedni fogok valamit.... meglátjuk, lesz-e belőle valami. Kezdőlépésként szereztem az ebay-ről két csomagnyi horgolótű-készletet. (Nem mintha nem lenne belőle elegendő itthon, de ezeket igazán jutányos áron kínálták.  Csak érjenek is ide, mivel Kínából jönnek majd).

A legérdekesebb dolog, hogy a kézimunkát nálam mostanában felváltotta az olvasás. Gyerekkoromban igazi könyvfaló voltam, ez eltartott a gyerekek születéséig. Azóta csak amolyan kocaolvasó vagyok. Viszont most három könyvet is elolvastam. Persze mindhárom a kedvenc írómtól, Leslie L. Lawrence-től származik.


2 megjegyzés:

agnesordog írta...

Tényleg nagyon rég jelentkeztél :-(
Klasszak a nyaralós képek, élvezték nagyon a srácaid, ez látszik.
Szerintem, tarts egy alkotói szünetet, és majd szól a kezed, ha tüt szeretne :-)))

Unknown írta...

Deja vu-m volt miközben olvastalak, most nálam is szabin vannak a kezeim:-)
Várakozom, hogy vissza találjanak nagy alkotókedvvel.
kellemes nyarat nektek a suli kezdésig:-)

Fiaim

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids birthday Ticker
Daisypath Anniversary tickers