2012. március 25., vasárnap

Olvasó üzemmód

Jól eltűntem mostanában,de azért olvasó üzemmódban benézek időnként.
Mentségemre legyen, hogy igazából nem lett volna túl sok mutatnivalóm.
Egyrészt hetekig "alkotói válságban" (?) voltam (lehettem?), mert nem nagyon ment sem a kötés, sem a hímzés. Egy vastag rózsaszín fonallal birkóztam több héten át, de 2-3-szor is bontás lett a vége. Hol a mintával voltam elégedetlen, hol a méretet nem találtam el. Utoljára horgolni kezdtem belőle, de ekkor meg az volt a baj, hogy a minta nagyon sok fonalfelhasználással járt. Lehorgoltam egy gombócnyit, de csak kb. 10 cm-nyi lett a végeredmény. Így újból bontás következett. Azóta a kötőtűk és a fonalak pihennek. A horgolótű nem, mert kokárdákat horgoltam (a képek még nincsenek áttöltve, de majd pótolom). Emellett egyre inkább kedvet kaptam a horgoláshoz (még ugyan csak rákészülőben vagyok), mintákat nézegettem, és próbálkoztam 1-2 kisebb virággal is.

A hímzéssel haladtam ugyan: a játék-ajándék hímzős részével készen vagyok. Már csak a végső formába öltés van hátra, illetve összeállítani a csomagok tartalmát. Annyit azért megsúgok, hogy Kreinik fonal, gyöngyök és dobozkák biztosan lesznek a sk ajándékok mellett mindkettőben. (Még alakulóban van a tartalmuk.)
Amióta itt a tavasz az alkotó kedvem is visszatért.
Ma dél körül a kisfiammal hazafelé sétáltunk, és annyira jó érzéssel töltött el a nyíló tavaszi virágok látványa. Persze az is igaz, hogy leginkább a tulipánt és a hóvirágot szeretem a virágok közül. Még elég jól emlékszem arra az időszakra, amikor a hóvirágcsokor volt a legfőbb nőnapi ajándék.
Egy kicsit szétnéztem a neten, és ide is becsempészek néhány tavaszi virágocskát.




forrás: Internet

1 megjegyzés:

latinka írta...

Ezek a virágok tényleg csodálatosan szépek!
Remélem,egymásra találtok az alkotókedvvel:))

Fiaim

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids birthday Ticker
Daisypath Anniversary tickers