2011. április 25., hétfő

Apróságok és persze kötögetés

Ebben az évben nem túl sokat keresztszemeztem, de azért mostanában előkaptam tűimet. Ezt a kis poháralátétet a munkahelyi asztalomra szánom..
Újra belekezdtem a búcsúajándékba (Atalie minta alapján, de azért kicsit átvariálva). Az előző kezdeményke valahogy nem volt az igazi.


A múltkoriban mutattam egy kék kis kendőkezdeményt, amit egyszer már lebontottam. Hát az a helyzet, hogy újból bontásra kényszerültem, pedig befejeztem... csak éppen annyira szabálytalan alakúra sikeredett. A mintája, a csipkeszerűsége nagyon tetszett, de a végeredmény nem volt túl sikeres. Mentségemre legyen, hogy nem kész kendőminta alapján kötöttem. Találomra választottam ki két kis csipkemintát, de arra nem gondoltam, hogy abból még nem lesz szabályos háromszögletű kendőm, ha úgy kezdem, mint a rendesen kidolgozott kendőmintákat...mindegy, halogattam ugyan, de végül bontottam, szomorkodtam... nem voltam biztos benne, hogy tudok-e még egyáltalán kötni, vagy csak ezt gondolom magamról.
Aztán továbbra is a kendőmintákat nézegettem, és nyomtatgattam is párat. Végül egy maradék kis gombolyagból nekikezdtem, most már egy igazi kendőmintának. Ez lett az eredménye:
Lace mesh shawl minta alapján

 A gombolyag végül kevésnek bizonyult, így egy kicsit elüt az alapkendőtől a záró csipkeszél, de ezt most egyáltalán nem bánom, mert sikerült végre. Igazi háromszögletű kendőcskét sikerült összehoznom, félig orosz, félig angol minta alapján. Blokkolva még nincs, de hamarosan sort kerítek rá.
A lebontott kék gombolyagot pedig újra előszedtem, és nagy felbuzdulásomban nekikezdtem a Lamináriának.
Lehet, hogy a fonal a hibás (na persze, fogjuk rá), de csak többszöri újbóli bontás után jutottam végül idáig. Viszont a mintát most már fejből tudom...

Zsombi kardigánjából is kötöttem egy picit.

Nincsenek megjegyzések:

Fiaim

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids birthday Ticker
Daisypath Anniversary tickers